Close

Biográfia

Az öt tagú Five More Minutes a hazai underground színtér egy még feltörekvőben lévő formációja. Zenéjük a korábban dallamosabb, pörgősebb rock-metál egyvelegéből mára egyre jobban igyekszik a stoneres, húzós riffek, a dark country és a metal egyvelege felé közelíteni. A szövegek témái főleg az emberi életben előforduló zavaró tényezők miatt kialakult mély érzelmek, általános harag és düh kifejezése. Zenei stílus szerint tágabb értelemben rock zenét, sajátos definíció szerint “szegedi kézműves stoner metalt” játszanak.

Az együttes 2016-ban debütált első 3 dalt tartalmazó “Go Away” című EP-jével. Ezt követően a zenekar folyamatosan koncertezett, majd egy évvel a bemutatkozó kislemez után elkészült az első videoklip az “I Wanna Know” című dalhoz, melyet a Miracle Sound Studio és az Elephant Studio jegyez.

2018 elején a zenekar egy 5 dalból álló lemezzel jelentkezett “The End Of The World” címmel, valamint elindította merch csatornáját is pólók, hűtőmágnesek, sörnyitók és kulcstartók formájában. A 2019-es és 2020-as évet többnyire az alkotásnak szentelték, de 2021-ben megjelent az új single mely a Stone on the road nevet kapta.

Technical rider:

Rider letöltés

BIO:
BIO letöltés

Média

The End of the World – EP, 2018

I wanna know – Single, Music Video, 2017

Go Away – EP, 2016

Facebook: https://fb.com/fivemoreminutesband
YouTube: http://bit.ly/FMM-YouTube
Spotify: http://bit.ly/FMM-Spotify
iTunes: http://bit.ly/FMM-iTunes
Bandcamp: http://bit.ly/FMM-Bandcamp

Online sajtóanyag:
http://hammerworld.hu/2017/11/21/five-more-minutes-klippremier-a-stoneres-hard-rockos-szegedi-csapattol-i-wanna-know/

https://www.rockbook.hu/hirek/masfel-ev-utan-uj-kislemezzel-jelentkezik-szegedi-five-more-minutes-end-world

https://rozsdagyar.blog.hu/2017/11/21/five_more_minutes_friss_klip_a_szegedi_zenekartol_i_wanna_know

https://szegedma.hu/2016/10/go-away-debutalo-kislemez-a-szegedi-five-more-minutes-zenekartol

Kapcsolat

Email cím: fivemoreminutesband@gmail.com
Koncertszervezés: Ecseki András + 36 30 602 4116
Marketing, reklám: Mérges Zoltán + 36 30 604 4925

Technical rider:

Rider letöltés

Üzenek a zenekarnak:

Go Away EP

Tonight

Go Away EP

Truth

Go Away EP

Go Away

×